Várják a bicikliseket az erdők!

Címkék: agrárminisztérium , erdészeti út , kerékpár , kisvasút , turizmus
Várják a bicikliseket az erdők!
Az utóbbi években kilátók, kisvasutak, tanösvények illetve erdei iskolák is épültek az állami erdészetekben.

Az Agrárminisztérium (AM) arra törekszik, hogy az állami erdőgazdaságok egyre több utat nyithassanak meg a kerékpáros turizmus előtt – hangsúlyozta a minisztérium földügyekért felelős államtitkára csütörtökön.

A Mura-program keretében elvégzett felújítás mintegy 300 millió forintba került – fotó: Varga György (MTI)

Bitay Márton a Zala megyei Szentpéterföldén, a Zalaerdő Zrt. 12 kilométer hosszú, Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között felújított, kerékpározhatóvá tett útjának avatásán arról beszélt, hogy

az állami erdőgazdaságok az elmúlt években csaknem 20 milliárd forintot fordítottak közjóléti beruházásokra. 

– A látogatottsági adatok mutatják, hogy milyen nagy az igény a kilátókra, kisvasutakra, tanösvényekre vagy erdei iskolákra, és ugyanúgy igény lenne az állami erdészetek úthálózatának megnyitására a kerékpáros turizmus számára – mondta az államtitkár.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója a 12 kilométeres erdészeti útról elmondta: Ez a beruházás csatlakozik az erdei kisvasút jövő évre tervezett felújításához, amelynek révén újabb 8 kilométernyi vasútvonal nyílik meg, 40 kilométerre bővítve ezzel a közforgalmú hálózatot.

agrárvilág.hu / MTI – AM

Szerző
avszerk2

Dátum
2018-10-12

Kapcsolódó cikkek
A sertéspestis ellen tüntettek a lengyel gazdák

A sertéspestis ellen tüntettek a lengyel gazdák

Az utóbbi években kilátók, kisvasutak, tanösvények illetve erdei iskolák is épültek az állami erdészetekben.
Az Agrárminisztérium (AM) arra törekszik, hogy az állami erdőgazdaságok egyre több utat nyithassanak meg a kerékpáros turizmus előtt - hangsúlyozta a minisztérium földügyekért felelős államtitkára csütörtökön.

A Mura-program keretében elvégzett felújítás mintegy 300 millió forintba került - fotó: Varga György (MTI)

Bitay Márton a Zala megyei Szentpéterföldén, a Zalaerdő Zrt. 12 kilométer hosszú, Szentpéterfölde és Pusztamagyaród között felújított, kerékpározhatóvá tett útjának avatásán arról beszélt, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt években csaknem 20 milliárd forintot fordítottak közjóléti beruházásokra.  - A látogatottsági adatok mutatják, hogy milyen nagy az igény a kilátókra, kisvasutakra, tanösvényekre vagy erdei iskolákra, és ugyanúgy igény lenne az állami erdészetek úthálózatának megnyitására a kerékpáros turizmus számára - mondta az államtitkár. Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója a 12 kilométeres erdészeti útról elmondta: Ez a beruházás csatlakozik az erdei kisvasút jövő évre tervezett felújításához, amelynek révén újabb 8 kilométernyi vasútvonal nyílik meg, 40 kilométerre bővítve ezzel a közforgalmú hálózatot. agrárvilág.hu / MTI - AM
Ismerje meg a Kossuth-díjas Dutra traktor történetét

Jól teljesített az őszi mézkampány

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.