Népszerűek a drónok az amerikai farmokon

Címkék: drón , farmer , mezőgazdaság , technológia , USA
Népszerűek a drónok az amerikai farmokon

Egy új, több mint ezer amerikai farm bevonásával készített közvélemény-kutatás szerint az USA földművelőinek 21 százaléka tervezi, hogy idén drónt fog reptetni a földjei fölött.

A felmérés kitért arra is, hogy a gazdák 21 százaléka maga fogja működtetni a drónt, míg a gazdálkodók további 12 százaléka azt jelzi, hogy egy harmadik személyt választanak a drón röptetésére. A több mint ezer válaszadó 31 százaléka azt állítja, hogy jövőre tervezi egy mezőgazdasági drón beszerzését, mivel segítségükkel hatékonyabban gazdálkodhatnak, ugyanakkor magasabb termelékenységet lehet elérni. – írja a blog.syngenta.hu.

Tavaly augusztusban az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala kiadta a pilóta nélküli repülőgép-szabályt, amely lehetővé teszi a drónok kereskedelmi célú használatát, beleértve a mezőgazdasági felhasználást is. Egy nagy amerikai piackutató cég, az RnR Market Research tavalyi kalkulációja szerint 2022-re a mezőgazdasági drónpiac értéke eléri a 3,69 milliárd dollárt. A cég előrejelzése nem vakrepülés, hiszen a piac már most is évről évre jelentős növekedést mutat.

agrarvilag.hu / blog.syngenta.hu

Szerző
Blokkadmin

Dátum
2017-04-28

Kapcsolódó cikkek
Keresettek a brit használt traktorok

Keresettek a brit használt traktorok

Egy új, több mint ezer amerikai farm bevonásával készített közvélemény-kutatás szerint az USA földművelőinek 21 százaléka tervezi, hogy idén drónt fog reptetni a földjei fölött. A felmérés kitért arra is, hogy a gazdák 21 százaléka maga fogja működtetni a drónt, míg a gazdálkodók további 12 százaléka azt jelzi, hogy egy harmadik személyt választanak a drón röptetésére. A több mint ezer válaszadó 31 százaléka azt állítja, hogy jövőre tervezi egy mezőgazdasági drón beszerzését, mivel segítségükkel hatékonyabban gazdálkodhatnak, ugyanakkor magasabb termelékenységet lehet elérni. – írja a blog.syngenta.hu. Tavaly augusztusban az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala kiadta a pilóta nélküli repülőgép-szabályt, amely lehetővé teszi a drónok kereskedelmi célú használatát, beleértve a mezőgazdasági felhasználást is. Egy nagy amerikai piackutató cég, az RnR Market Research tavalyi kalkulációja szerint 2022-re a mezőgazdasági drónpiac értéke eléri a 3,69 milliárd dollárt. A cég előrejelzése nem vakrepülés, hiszen a piac már most is évről évre jelentős növekedést mutat. agrarvilag.hu / blog.syngenta.hu  
Mezőgazdasági géptalálkozót rendeznek a Válicka mentén

Nem boldogok a mezőgazdasági gépgyártók

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.