Nem érkezett meg a traktor a rendelés után, pedig az árát átutalta a gazda

Címkék: csalás , internetes vásárlás , rendelés , traktor
Nem érkezett meg a traktor a rendelés után, pedig az árát átutalta a gazda

Csalás áldozata lett egy háromszéki férfi, aki Nagy-Britanniából akart interneten keresztül traktort vásárolni.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 57 éves berecki férfi hétfőn fordult hozzájuk panaszával. Elmondása szerint tavaly decemberben vette fel a kapcsolatot egy nagy-britanniai céggel, amely traktorokat hirdetett eladásra az interneten – írja a AGERPRES Román Nemzeti Hírügynökség.

A berecki férfi a cégtől szerződést és egy díjbekérő (‘pro forma’) számlát is kapott. A szerződésben az állt, hogy először a megadott bankszámlára át kell utalnia a traktor árát, majd 10 napon belül megkapja a járművet. A férfi azonban mindmáig nem kapott semmit az elküldött összegért.

A rendőrség büntetőjogi kivizsgálást indított csalás miatt. A becsült kár 6.600 euró.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor az interneten keresztül vásárolnak.

Fontos ellenőrizni, hogy a honlap, amelyről árut rendelnek, jó minősítésekkel (rating) rendelkezzen, a számítógépen pedig, amelyről az internetes banki átutalás történik, vírusölő program kell hogy legyen.

Ellenkező esetben vírusprogram jegyezheti meg a bevitt banki adatokat és jelszavakat, amelyek így illetéktelen személyek tulajdonába kerülhetnek – figyelmeztet a rendőrség.

A hatóságok ugyanakkor azt javasolják, hogy az interneten vásárlók csak olyan adásvételt fogadjanak el, amelynél a kifizetés az áru átvételekor történik. A kifizetéssel kapcsolatos összes dokumentumot meg kell őrizni.

agrarvilag.hu / agerpres.ro

Szerző
Eszter

Dátum
2018-03-07

Kapcsolódó cikkek
A sertéspestis ellen tüntettek a lengyel gazdák

Csalás áldozata lett egy háromszéki férfi, aki Nagy-Britanniából akart interneten keresztül traktort vásárolni. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 57 éves berecki férfi hétfőn fordult hozzájuk panaszával. Elmondása szerint tavaly decemberben vette fel a kapcsolatot egy nagy-britanniai céggel, amely traktorokat hirdetett eladásra az interneten – írja a AGERPRES Román Nemzeti Hírügynökség. A berecki férfi a cégtől szerződést és egy díjbekérő ('pro forma') számlát is kapott. A szerződésben az állt, hogy először a megadott bankszámlára át kell utalnia a traktor árát, majd 10 napon belül megkapja a járművet. A férfi azonban mindmáig nem kapott semmit az elküldött összegért.
A rendőrség büntetőjogi kivizsgálást indított csalás miatt. A becsült kár 6.600 euró.
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor az interneten keresztül vásárolnak.
Fontos ellenőrizni, hogy a honlap, amelyről árut rendelnek, jó minősítésekkel (rating) rendelkezzen, a számítógépen pedig, amelyről az internetes banki átutalás történik, vírusölő program kell hogy legyen.
Ellenkező esetben vírusprogram jegyezheti meg a bevitt banki adatokat és jelszavakat, amelyek így illetéktelen személyek tulajdonába kerülhetnek - figyelmeztet a rendőrség. A hatóságok ugyanakkor azt javasolják, hogy az interneten vásárlók csak olyan adásvételt fogadjanak el, amelynél a kifizetés az áru átvételekor történik. A kifizetéssel kapcsolatos összes dokumentumot meg kell őrizni. agrarvilag.hu / agerpres.ro
Ismerje meg a Kossuth-díjas Dutra traktor történetét

Jól teljesített az őszi mézkampány

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.