Nem csak kóstoltak, költöttek is a látogatók a Magyar Ízek Tavaszi Vásárán

Címkék: élelmiszer , magyar ízek , rendezvény
Nem csak kóstoltak, költöttek is a látogatók a Magyar Ízek Tavaszi Vásárán

A cudar idő ellenére 7 500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből válogathattak az érdeklődők, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok is várták őket.

A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján

mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt a kiváló minőségű magyar élelmiszer széles kínálatából

tájékoztatott az Agrármarketing Centrum.

A Magyar Ízek Tavaszi Vásárának fő témája az Agrármarketing Centrum sertéskampányához kapcsolódóan a sonka- és hústermék tárháza volt.

A rendezvényen számos élelmiszertermelő jelent meg többek között sertéshúsból készült friss füstölt árukkal, kolbászokkal, húsvéti csemegékkel, amelyeket a vendégek meg is kóstolhattak. Emellett a kézműves termelők is a hazai finomságok legszélesebb skáláján mozogva kínálták portékájukat, összesen több mint ezer féle magyar terméket felvonultatva.

A Magyar Ízek Vására nem csupán a hazai fogyasztók körében egyre népszerűbb, hiszen az ízletes, kiváló minőségű magyar alapanyagokból készített, különleges ínyencségek iránt a hazánkba érkező turisták is évről évre egyre nagyobb érdeklődést mutatnak.

„A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt, amely teljes egészében visszaáramlott a magyar élelmiszergazdaságba. Nagyszerű érzés, hogy közreműködhetünk az eredeti forrásból származó, hazai kézműves finomságok népszerűsítésében, és a közönség pedig egyre inkább értékeli a törekvéseinket, a magyar termékeket” – hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója.

agrarvilag.hu / AMC

Szerző
Eszter

Dátum
2018-03-07

Kapcsolódó cikkek
A sertéspestis ellen tüntettek a lengyel gazdák

A cudar idő ellenére 7 500 látogató volt kíváncsi a hétvégén megszervezett Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből válogathattak az érdeklődők, emellett színes gasztronómiai és kulturális programok is várták őket. A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján
mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt a kiváló minőségű magyar élelmiszer széles kínálatából
tájékoztatott az Agrármarketing Centrum. A Magyar Ízek Tavaszi Vásárának fő témája az Agrármarketing Centrum sertéskampányához kapcsolódóan a sonka- és hústermék tárháza volt. A rendezvényen számos élelmiszertermelő jelent meg többek között sertéshúsból készült friss füstölt árukkal, kolbászokkal, húsvéti csemegékkel, amelyeket a vendégek meg is kóstolhattak. Emellett a kézműves termelők is a hazai finomságok legszélesebb skáláján mozogva kínálták portékájukat, összesen több mint ezer féle magyar terméket felvonultatva.
A Magyar Ízek Vására nem csupán a hazai fogyasztók körében egyre népszerűbb, hiszen az ízletes, kiváló minőségű magyar alapanyagokból készített, különleges ínyencségek iránt a hazánkba érkező turisták is évről évre egyre nagyobb érdeklődést mutatnak.
„A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt, amely teljes egészében visszaáramlott a magyar élelmiszergazdaságba. Nagyszerű érzés, hogy közreműködhetünk az eredeti forrásból származó, hazai kézműves finomságok népszerűsítésében, és a közönség pedig egyre inkább értékeli a törekvéseinket, a magyar termékeket” – hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója. agrarvilag.hu / AMC
Ismerje meg a Kossuth-díjas Dutra traktor történetét

Jól teljesített az őszi mézkampány

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.