Nem boldogok a mezőgazdasági gépgyártók

Címkék: EU , mezőgazdasági gépek , traktorpiac
Nem boldogok a mezőgazdasági gépgyártók

A traktorgyártók azt remélik, hogy három évnyi visszaesés után idén végre magára talál az európai piac. A növekedés motorja a Reuters beszámolója szerint Németország és Franciaország lehet, ám a rendelésállomány nem túl bíztató.

Franciaország az EU legnagyobb növénytermesztője, de tavaly három évtized legrosszabb gabonatermését takarította be, ami a piaci árak mellett csökkentette a mezőgazdasági termelők nagyobb gépekbe történő befektetését is. Emiatt a franciaországi gép-értékesítés tavaly 8 százalékkal csökkent, és a gyártók a megrendelések alapján arra számítanak, hogy az év első félévében hasonló mértékű csökkenés várható. – írja a blog.syngenta.hu.

Az európai mezőgazdasági gép forgalmazás értéke 2016-ban körülbelül 4 százalékkal 24,6 milliárd euróra csökkent, ugyanakkor az észak-amerikai piac is gyenge volt, mivel az alacsony gabonaárak a gazdák vásárlóerejét csökkentették.

Ezzel szemben a kereslet Németországban, az EU Franciaország utáni legnagyobb géppiacán élénkülni látszik, és a gyártók azt várják, hogy idén Nagy-Britanniában és Spanyolországban is bővül az értékesítés. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a kisebb traktorokkal dolgozó mezőgazdasági ágazatok, mint például az olajbogyó- és a szőlőtermesztés, valamint nagy traktorokat vásárlók igénye élénkül, míg a közepes méretűeké tovább szűkül.

agrarvilag.hu / blog.syngenta.hu

Szerző
Blokkadmin

Dátum
2017-06-08

Kapcsolódó cikkek
Ha géptörés-biztosítást köt, aratáskor is nyugodt lehet

A traktorgyártók azt remélik, hogy három évnyi visszaesés után idén végre magára talál az európai piac. A növekedés motorja a Reuters beszámolója szerint Németország és Franciaország lehet, ám a rendelésállomány nem túl bíztató. Franciaország az EU legnagyobb növénytermesztője, de tavaly három évtized legrosszabb gabonatermését takarította be, ami a piaci árak mellett csökkentette a mezőgazdasági termelők nagyobb gépekbe történő befektetését is. Emiatt a franciaországi gép-értékesítés tavaly 8 százalékkal csökkent, és a gyártók a megrendelések alapján arra számítanak, hogy az év első félévében hasonló mértékű csökkenés várható. – írja a blog.syngenta.hu. Az európai mezőgazdasági gép forgalmazás értéke 2016-ban körülbelül 4 százalékkal 24,6 milliárd euróra csökkent, ugyanakkor az észak-amerikai piac is gyenge volt, mivel az alacsony gabonaárak a gazdák vásárlóerejét csökkentették. Ezzel szemben a kereslet Németországban, az EU Franciaország utáni legnagyobb géppiacán élénkülni látszik, és a gyártók azt várják, hogy idén Nagy-Britanniában és Spanyolországban is bővül az értékesítés. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a kisebb traktorokkal dolgozó mezőgazdasági ágazatok, mint például az olajbogyó- és a szőlőtermesztés, valamint nagy traktorokat vásárlók igénye élénkül, míg a közepes méretűeké tovább szűkül. agrarvilag.hu / blog.syngenta.hu
Sok tonna farönköt fog elbírni a Repülő Bálna

Keresettek a brit használt traktorok

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.