Íme az Év bortermelője Magyarországon!

Címkék: bor , borász , díj
Íme az Év bortermelője Magyarországon!

Először nyerte határon túli magyar az elismerést.

Az Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál – mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.

Balla Géza az Év bortermelője 2018-banultúra-bor-gasztronómia-díjak – fotó: MTI

Zilai Zoltán emlékeztetett: a díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki 3-3 borászt javasolhatott. Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe:

  • Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék),
  • Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék),
  • Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék),
  • Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék),
  • Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek).

– Közülük a díjazottat ezúttal is az MBA tagjai választották meg.

A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát

– árulta el Zilai Zoltán.

Balla Géza az MTI-nek elmondta: hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a “borvilág Kossuth-díját”. Mint felidézte, 35 éve dolgozik bortermelőként:

– Tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (…), ezt most így értékelték – fogalmazott.

Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszázados tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott.

– Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket – mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

agrárvilág.hu / MTI

Szerző
avszerk2

Dátum
2018-12-05

Kapcsolódó cikkek
Ha nincs megállapodás, akkor alma sincs

Ha nincs megállapodás, akkor alma sincs

Először nyerte határon túli magyar az elismerést.
Az Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál - mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.

Balla Géza az Év bortermelője 2018-banultúra-bor-gasztronómia-díjak - fotó: MTI

Zilai Zoltán emlékeztetett: a díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki 3-3 borászt javasolhatott. Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe:
  • Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék),
  • Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék),
  • Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék),
  • Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék),
  • Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek).
- Közülük a díjazottat ezúttal is az MBA tagjai választották meg. A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát - árulta el Zilai Zoltán. Balla Géza az MTI-nek elmondta: hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a "borvilág Kossuth-díját". Mint felidézte, 35 éve dolgozik bortermelőként: - Tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (...), ezt most így értékelték - fogalmazott. Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszázados tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott. - Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket - mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért. agrárvilág.hu / MTI
Ön tudja mikor kell szedni a kerti fűszernövényeket?

A bodzatermelők is bajban vannak

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.