Ilyen körülményeket nem látott még sertéstelepen!

Címkék: afrikai sertéspestis , állattartás , bírság , nébih , sertés
Ilyen körülményeket nem látott még sertéstelepen!

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen.

Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen. A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el a telepen tartott sertésekre – olvasható a Nébih közleményében.

Felháborító körülmények uralkodtak a telepen – fotó: Nébih

A hatóság ezúton is felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis (ASP) megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani.

Halomban álltak a kacsatetemek azon Bács-Kiskun megyei sertéstartó gazdaságban,

ahol lakossági bejelentés alapján a napokban helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih szakemberei. A gazdasági udvar egyik helyiségének padozatán mintegy 40 kacsahulla hevert, a dögökből a vizsgálat időpontjában kölyökkutyák is fogyasztottak.

Ugyanebben a helyiségben, 4 műanyag zsákban, zsákonként 4-4 kacsatetemet, a fagyasztóládában további 21-et találtak a szakemberek.

Az előtérben elhelyezett hordókban és vödörben – ugyancsak kacsák vágásából származó – bél, illetve egyéb vágóhídi hulladék állt. Az állati eredetű melléktermékek ráadásul jelöletlenek voltak, szállításukat dokumentum nem kísérte, az állati eredetű melléktermékek szállítására, tárolására, felhasználására az érintettnek engedélye sem volt.

A sertéstartó gazda elismerte, hogy a tetemeket a sertések takarmányozására szánta.

A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a telepen nevelt sertések jelöletlenek, vásárlási dokumentáció hiányában az eredetük ismeretlen. Állategészségügyi státuszukról szintén nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok.

Nébih a fenti hiányosságok miatt azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el az érintett telepen tartott állatokra.

Az eljárás folyamatban van, a szabálysértő több százezer forintos bírságra számíthat. A sertéstartó gazdaság adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Az ellenőrzés során készült – a nyugalom megzavarására alkalmas – videófelvétel:

agrárvilág.hu

Szerző
avszerk2

Dátum
2018-12-04

Kapcsolódó cikkek
Nincs idő, dönteni kell a klímaváltozás kapcsán

Nincs idő, dönteni kell a klímaváltozás kapcsán

Kacsatetemekkel etették a sertéseket egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen.
Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen. A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el a telepen tartott sertésekre - olvasható a Nébih közleményében.

Felháborító körülmények uralkodtak a telepen - fotó: Nébih

A hatóság ezúton is felhívja a sertés- és a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis (ASP) megelőzése érdekében az állattartásra és az állati eredetű melléktermékek megsemmisítésére vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani. Halomban álltak a kacsatetemek azon Bács-Kiskun megyei sertéstartó gazdaságban, ahol lakossági bejelentés alapján a napokban helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih szakemberei. A gazdasági udvar egyik helyiségének padozatán mintegy 40 kacsahulla hevert, a dögökből a vizsgálat időpontjában kölyökkutyák is fogyasztottak. Ugyanebben a helyiségben, 4 műanyag zsákban, zsákonként 4-4 kacsatetemet, a fagyasztóládában további 21-et találtak a szakemberek. Az előtérben elhelyezett hordókban és vödörben – ugyancsak kacsák vágásából származó – bél, illetve egyéb vágóhídi hulladék állt. Az állati eredetű melléktermékek ráadásul jelöletlenek voltak, szállításukat dokumentum nem kísérte, az állati eredetű melléktermékek szállítására, tárolására, felhasználására az érintettnek engedélye sem volt. A sertéstartó gazda elismerte, hogy a tetemeket a sertések takarmányozására szánta. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a telepen nevelt sertések jelöletlenek, vásárlási dokumentáció hiányában az eredetük ismeretlen. Állategészségügyi státuszukról szintén nem állnak rendelkezésre a szükséges dokumentumok. Nébih a fenti hiányosságok miatt azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el az érintett telepen tartott állatokra. Az eljárás folyamatban van, a szabálysértő több százezer forintos bírságra számíthat. A sertéstartó gazdaság adatai elérhetőek a jogsértés listán. Az ellenőrzés során készült – a nyugalom megzavarására alkalmas – videófelvétel:
agrárvilág.hu
Legelővé varázsolták az egykori lőteret

Ez a fejlesztés lesz a tehenek legjobb barátja

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.