Hagyományos élelmiszereket kell termelni modern technológiával

Címkék: élelmiszertermelés , Földművelésügyi Minisztérium , GMO-mentesség , hagyományos termék , modernizáció
Hagyományos élelmiszereket kell termelni modern technológiával

A csaknem 100 ország agrárminiszterének részvételével tartott fórumot a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW) alkalmából rendezték meg, az idén 10. alkalommal. A pénteken kezdődött vásáron Magyarország ismét nemzeti standdal jelenik meg, amelyen már az első napon is teltház volt – mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.

Fazekas Sándor a tanácskozás szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett fórumon leszögezte:

Magyarország arra törekszik, hogy az agrárdigitalizáció minél nagyobb teret hódítson, mert így gazdaságosan és versenyképesen lehet termelni.

Ugyanakkor Magyarország továbbra is kiáll az egészséges, természetes, jó minőségű és mindenekelőtt géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes élelmiszereket termelő mezőgazdaság mellett, és elutasítja azokat a megoldásokat, amelyeket “sokan szépen, csöndben próbálnak elterjeszteni”, köztük a mesterséges húselőállítást vagy a rovarfehérje emberi célú felhasználását

– mondta a miniszter.

A magyar agrárdiplomáciának a következő években is azt az alapelvet kell követnie, hogy “mi, magyarok, nem kérünk ezekből a módszerekből” – hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte, hogy az IGW az agrárdiplomáciában is nagyüzemet jelent, a magyar küldöttség így alig egy nap alatt 16 miniszteri szintű, kétoldalú megbeszélést folytatott.

Hozzátette: az idei IGW kiemelkedő eredménye, hogy tovább bővült a GMO-mentes szója termesztése mellett elköteleződött európai országok köre. Koszovó, Macedónia, Moldova és Montenegró csatlakozott az Európai Szója Nyilatkozathoz, így a magyar, német és osztrák kezdeményezésre összeállított dokumentum aláíróinak száma 18-ra, támogatóinak száma pedig 23-ra emelkedett.

A GMO-mentes szója termesztéséért indított mozgalom erősödése az Európai Unió közös agrárpolitikájának megújításával kapcsolatban is bíztató – húzta alá Fazekas Sándor. A közös és a nemzeti agrárpolitikát is úgy kell alakítani, hogy Európa önellátó legyen fehérjenövényekből, és ne szoruljon import GMO-szójára – mondta a földművelésügyi miniszter.

agrarvilag.hu / MTI

Szerző
bk

Dátum
2018-01-21

Kapcsolódó cikkek
Friss zöldséget és gyümölcsöt kapnak a nebulók az uniós iskolaétkeztetési program keretében

A csaknem 100 ország agrárminiszterének részvételével tartott fórumot a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW) alkalmából rendezték meg, az idén 10. alkalommal. A pénteken kezdődött vásáron Magyarország ismét nemzeti standdal jelenik meg, amelyen már az első napon is teltház volt - mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor a tanácskozás szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett fórumon leszögezte:

Magyarország arra törekszik, hogy az agrárdigitalizáció minél nagyobb teret hódítson, mert így gazdaságosan és versenyképesen lehet termelni.

Ugyanakkor Magyarország továbbra is kiáll az egészséges, természetes, jó minőségű és mindenekelőtt géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes élelmiszereket termelő mezőgazdaság mellett, és elutasítja azokat a megoldásokat, amelyeket "sokan szépen, csöndben próbálnak elterjeszteni", köztük a mesterséges húselőállítást vagy a rovarfehérje emberi célú felhasználását

- mondta a miniszter. A magyar agrárdiplomáciának a következő években is azt az alapelvet kell követnie, hogy "mi, magyarok, nem kérünk ezekből a módszerekből" - hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, hogy az IGW az agrárdiplomáciában is nagyüzemet jelent, a magyar küldöttség így alig egy nap alatt 16 miniszteri szintű, kétoldalú megbeszélést folytatott. Hozzátette: az idei IGW kiemelkedő eredménye, hogy tovább bővült a GMO-mentes szója termesztése mellett elköteleződött európai országok köre. Koszovó, Macedónia, Moldova és Montenegró csatlakozott az Európai Szója Nyilatkozathoz, így a magyar, német és osztrák kezdeményezésre összeállított dokumentum aláíróinak száma 18-ra, támogatóinak száma pedig 23-ra emelkedett. A GMO-mentes szója termesztéséért indított mozgalom erősödése az Európai Unió közös agrárpolitikájának megújításával kapcsolatban is bíztató - húzta alá Fazekas Sándor. A közös és a nemzeti agrárpolitikát is úgy kell alakítani, hogy Európa önellátó legyen fehérjenövényekből, és ne szoruljon import GMO-szójára - mondta a földművelésügyi miniszter. agrarvilag.hu / MTI
Megőrizhető az agrártámogatási keretösszeg

Egyszerűbb szabályokat, könnyebben elérhető anyagi segítséget hozhat az új időszak

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.