Ázsiában őshonos orchideák láthatók a Mezőgazdasági Múzeumban

Címkék: kiállítás , Magyar Mezőgazdasági Múzeum , Magyar Orchidea Társaság , orchidea
Ázsiában őshonos orchideák láthatók a Mezőgazdasági Múzeumban

A virágkülönlegességek kedvelői az Ázsiában őshonos cymbidiumokkal is megismerkedhetnek a a Magyar Orchidea Társaság kiállításán, amely ezen a héten csütörtöktől vasárnapig látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

A négynapos kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos orchidea mellett a Cymbidium, vagyis csónakorchidea-nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók, akiknek a szakértők bemutatják a faj hibridjeit, valamint több, lakásban is tartható és virágoztatható, kistermetű, csüngő virágzatú új nemesítését is – közölték a szervezők az MTI-vel.

Erről az orchideanemzetségről maradt fenn kétezer évvel ezelőttről az első írásos forrás, amely bizonyítja, hogy már akkor is ismerték és termesztették a fajt a Távol-Keleten. A cymbidiumok nemcsak cserepes virágként, hanem vágott változatban is népszerűek voltak. A hosszú szárakon elhelyezkedő nagy, színes és illatos virágok a vázákban is sokáig nyíltak, díszítő értékük miatt nagy népszerűségnek örvendtek.

A magyar növénykedvelő közönség először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük az 1980-as évektől, később pedig a virágpiacokon maguk a növények is megjelentek. Kezdeti népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen a hűvös, világos helyet kedvelik, amit a lakásokban többnyire nem lehet biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt.

A nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik, de tartásuk lényegesen könnyebb.

A különlegességek kedvelői az új, de máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában őshonos Cymbidium-fajokkal is, amelyeket a magyar virágüzletek kínálatában ritkán lehet látni.

A kiállításon szakmai segítségnyújtással, előadásokkal is várják a látogatókat.

agrárvilág.hu / MTI

Szerző
Blokkadmin

Dátum
2017-11-07

Kapcsolódó cikkek
Nem jó üzlet a szőlőtermelés?

Nem jó üzlet a szőlőtermelés?

A virágkülönlegességek kedvelői az Ázsiában őshonos cymbidiumokkal is megismerkedhetnek a a Magyar Orchidea Társaság kiállításán, amely ezen a héten csütörtöktől vasárnapig látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A négynapos kiállítás során a több száz virágzó, sokszínű, illatos orchidea mellett a Cymbidium, vagyis csónakorchidea-nemzetséggel ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók, akiknek a szakértők bemutatják a faj hibridjeit, valamint több, lakásban is tartható és virágoztatható, kistermetű, csüngő virágzatú új nemesítését is - közölték a szervezők az MTI-vel. Erről az orchideanemzetségről maradt fenn kétezer évvel ezelőttről az első írásos forrás, amely bizonyítja, hogy már akkor is ismerték és termesztették a fajt a Távol-Keleten. A cymbidiumok nemcsak cserepes virágként, hanem vágott változatban is népszerűek voltak. A hosszú szárakon elhelyezkedő nagy, színes és illatos virágok a vázákban is sokáig nyíltak, díszítő értékük miatt nagy népszerűségnek örvendtek. A magyar növénykedvelő közönség először vágott virágként, átlátszó dobozkákban találkozhatott velük az 1980-as évektől, később pedig a virágpiacokon maguk a növények is megjelentek. Kezdeti népszerűségüket beárnyékolta az a tulajdonságuk, hogy télen a hűvös, világos helyet kedvelik, amit a lakásokban többnyire nem lehet biztosítani számukra, így a virágzás a legtöbb esetben elmaradt. A nemesítők több évtizedes munkája eredményeként létrejöttek olyan új hibridek, amelyek hasonlóan szépek, illatosak és színesek, mint elődeik, de tartásuk lényegesen könnyebb. A különlegességek kedvelői az új, de máris népszerű és közkedvelt hibridek mellett találkozhatnak az Ázsiában őshonos Cymbidium-fajokkal is, amelyeket a magyar virágüzletek kínálatában ritkán lehet látni. A kiállításon szakmai segítségnyújtással, előadásokkal is várják a látogatókat. agrárvilág.hu / MTI
Nyomott árakkal küzdenek a bodzatermelők

2018 szőlője: a kékfrankos

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.