Állapotos nők is fogyaszthatják a kávéújdonságot

Címkék: fokhagyma , Japán , kávé , koffein , különlegesség
Állapotos nők is fogyaszthatják a kávéújdonságot

Fokhagymából készíti egy japán férfi a kávé ízéhez hasonlító koffeinmentes italt.

Japánban fokhagymából készült kávét fejlesztett ki egy hajdani kávézótulajdonos, aki szerint az új termék ízre olyan, mint a kávé, viszont állapotos nők és a koffeinre érzékenyek is fogyaszthatják.

A 74 éves Simotai Jokimoto szerint a világon egyedülálló a találmánya – írja az Origo. A fokhagymából készülő kávét januárban kezdte árulni az Aomori prefektúra két ajándékboltjában, de telefonon is lehet tőle rendelni.

A férfi elmesélte, hogy harminc éve véletlenül fedezte fel a kávészerű italt, amikor egyszer elégette a sült fokhagymás steaket. A megperzselődött fokhagymát összetörte egy kiskanállal, majd forró vízzel öntötte fel. Amikor megkóstolta, meglepte, hogy mennyire hasonlít az íze a kávéra.

Nyugdíjba vonulása után látott hozzá, hogy kifejlessze a terméket. Sok kísérletezés után, öt éve jött rá az optimális módszerre: elektromos kemencében süti meg a fokhagymát, majd amikor kihűlt, összetöri és kicsöpögteti. A szabadalmi jogokat 2015-ben szerezte meg a találmányra.

Bár a különleges kávéfélének pirítottfokhagyma-aromája van, a fogyasztónak mégsem lesz tőle rossz lehelete, mivel a sütés elveszi az erős fokhagymás ízt.

agrárvilág.hu / origo.hu

Szerző
Blokkadmin

Dátum
2017-10-26

Kapcsolódó cikkek
Pótmamát kapott a Katica Tanya új sztárja

Fokhagymából készíti egy japán férfi a kávé ízéhez hasonlító koffeinmentes italt. Japánban fokhagymából készült kávét fejlesztett ki egy hajdani kávézótulajdonos, aki szerint az új termék ízre olyan, mint a kávé, viszont állapotos nők és a koffeinre érzékenyek is fogyaszthatják. A 74 éves Simotai Jokimoto szerint a világon egyedülálló a találmánya - írja az Origo. A fokhagymából készülő kávét januárban kezdte árulni az Aomori prefektúra két ajándékboltjában, de telefonon is lehet tőle rendelni. A férfi elmesélte, hogy harminc éve véletlenül fedezte fel a kávészerű italt, amikor egyszer elégette a sült fokhagymás steaket. A megperzselődött fokhagymát összetörte egy kiskanállal, majd forró vízzel öntötte fel. Amikor megkóstolta, meglepte, hogy mennyire hasonlít az íze a kávéra. Nyugdíjba vonulása után látott hozzá, hogy kifejlessze a terméket. Sok kísérletezés után, öt éve jött rá az optimális módszerre: elektromos kemencében süti meg a fokhagymát, majd amikor kihűlt, összetöri és kicsöpögteti. A szabadalmi jogokat 2015-ben szerezte meg a találmányra. Bár a különleges kávéfélének pirítottfokhagyma-aromája van, a fogyasztónak mégsem lesz tőle rossz lehelete, mivel a sütés elveszi az erős fokhagymás ízt. agrárvilág.hu / origo.hu
A méheknek is lesz világnapjuk!

Több milliós kárt okozott a szénabálákat gyújtogató férfi

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.