A Kékfrankos éve jön a Furmint után

Címkék: borászat , furmint , kékfrankos , szőlészet
A Kékfrankos éve jön a Furmint után

A kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon. Ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak. A Furmint éve programsorozat sikerrel zárult.

A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.

Fazekas Sándor kiemelte:

az idei év azért lett a Kékfrankos éve, mert egy igazi magyar kékszőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, amelyekre érdemes külön is felhívni a fogyasztók figyelmét.

Továbbá a kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon

A miniszter elmondta, hogy elindítják “a kékfrankos országkóstolót”. Emellett több, a témához kapcsolódó workshop, tudományos kutatás valamint más esemény is zajlik majd, hasonlóan a “nagy sikerű” Furmint évéhez.

Hozzátette: a Furmint éve programsorozat sikerrel zárult.

A most záruló eseménysorozat is segítette azt a dinamikus fejlődést, amelynek nyomán az új évezredben a minőségi magyar borok kerültek és kerülnek egyre inkább előtérbe

– mondta Fazekas Sándor.

A miniszter aláhúzta: a nemzeti ügyek kormánya a mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti, ennek alapján szövetséget kötött a termelőkkel. Ennek köszönhető, hogy a szőlő-borágazatban új, a korábbinál korszerűbb, egyszerűbb szabályozást lehetett bevezetni a hegyközségi szabályozás megújításával, és a “borászok 12 pontjának” jelentős hányada szintén teljesült.

A Furmint évéről elmondta, hogy jelentős sikert hozott a “Fogadj örökbe furmintot” elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja a magyar felsőfokú képzésben dolgozó fiatal szakemberek, illetve a frissen végzett hallgatók szakmai tevékenységének támogatása volt, egy ösztöndíjrendszer létrehozásával, annak érdekében, hogy a magyar szőlőművelés és borászat megújítása a következő években is folytatódjon.

fotó: agrotrend

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta: a Furmint éve alkalmából kiírt ifjú kutatói pályázat – amelynek eredményhirdetésére is a mostani záróeseményen került sor – sikeres volt. Figyelemreméltó szakmai teljesítmények születtek, és a kezdeményezés felkeltette a szponzorok figyelmét is.

A főigazgató elmondta: ez utóbbit mutatja, hogy 2,5 millió forintot adtak össze a pályázatok díjazására, amiből most 1,4 millió forintot osztottak szét a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó pályázók között. A megmaradó összeget az idei pályázat finanszírozására fordítják, azzal a pénzösszeggel együtt, amit a támogatók – várhatóan – az idén is erre a célra összeadnak majd.

Kiss Eliza, az FM kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a kékfrankos választása az idei évre egyszerű feladat volt nemcsak azért, mert népszerű és a legnagyobb területen – mintegy 7300 hektáron – termesztett magyar szőlőfajta, hanem azért is, mert a múlt évben fehérszőlő fajta volt a kiemelt, így most kéknek kellett jönnie. Hozzátette, hogy ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak.

Elmondta: a múlt év a borászok számára kedvező volt. A pincébe kerülő bor mennyisége 3,3-3,4 millió hektoliter körüli lesz. A teljes összegzés hamarosan elkészül. Tavaly az ágazat árbevétele elérte a 87 milliárd forintot.

agrarvilag.hu / MTI

Szerző
Eszter

Dátum
2018-03-10

Kapcsolódó cikkek
A sertéspestis ellen tüntettek a lengyel gazdák

A kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon. Ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak. A Furmint éve programsorozat sikerrel zárult. A Kékfrankos évének nyilvánította az ideit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - jelentette be a tárca vezetője pénteken Budapesten a tavalyi Furmint éve záróeseményén.

Fazekas Sándor kiemelte:

az idei év azért lett a Kékfrankos éve, mert egy igazi magyar kékszőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, amelyekre érdemes külön is felhívni a fogyasztók figyelmét.

Továbbá a kékfrankos a legnépszerűbb és a legnagyobb területen termesztett kékszőlőfajta Magyarországon A miniszter elmondta, hogy elindítják "a kékfrankos országkóstolót". Emellett több, a témához kapcsolódó workshop, tudományos kutatás valamint más esemény is zajlik majd, hasonlóan a "nagy sikerű" Furmint évéhez. Hozzátette: a Furmint éve programsorozat sikerrel zárult.

A most záruló eseménysorozat is segítette azt a dinamikus fejlődést, amelynek nyomán az új évezredben a minőségi magyar borok kerültek és kerülnek egyre inkább előtérbe

- mondta Fazekas Sándor. A miniszter aláhúzta: a nemzeti ügyek kormánya a mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekinti, ennek alapján szövetséget kötött a termelőkkel. Ennek köszönhető, hogy a szőlő-borágazatban új, a korábbinál korszerűbb, egyszerűbb szabályozást lehetett bevezetni a hegyközségi szabályozás megújításával, és a "borászok 12 pontjának" jelentős hányada szintén teljesült. A Furmint évéről elmondta, hogy jelentős sikert hozott a "Fogadj örökbe furmintot" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja a magyar felsőfokú képzésben dolgozó fiatal szakemberek, illetve a frissen végzett hallgatók szakmai tevékenységének támogatása volt, egy ösztöndíjrendszer létrehozásával, annak érdekében, hogy a magyar szőlőművelés és borászat megújítása a következő években is folytatódjon.

fotó: agrotrend

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta: a Furmint éve alkalmából kiírt ifjú kutatói pályázat - amelynek eredményhirdetésére is a mostani záróeseményen került sor - sikeres volt. Figyelemreméltó szakmai teljesítmények születtek, és a kezdeményezés felkeltette a szponzorok figyelmét is. A főigazgató elmondta: ez utóbbit mutatja, hogy 2,5 millió forintot adtak össze a pályázatok díjazására, amiből most 1,4 millió forintot osztottak szét a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó pályázók között. A megmaradó összeget az idei pályázat finanszírozására fordítják, azzal a pénzösszeggel együtt, amit a támogatók - várhatóan - az idén is erre a célra összeadnak majd. Kiss Eliza, az FM kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a kékfrankos választása az idei évre egyszerű feladat volt nemcsak azért, mert népszerű és a legnagyobb területen - mintegy 7300 hektáron - termesztett magyar szőlőfajta, hanem azért is, mert a múlt évben fehérszőlő fajta volt a kiemelt, így most kéknek kellett jönnie. Hozzátette, hogy ezzel a fajtával szinte mind a 22 magyar borvidéken foglalkoznak. Elmondta: a múlt év a borászok számára kedvező volt. A pincébe kerülő bor mennyisége 3,3-3,4 millió hektoliter körüli lesz. A teljes összegzés hamarosan elkészül. Tavaly az ágazat árbevétele elérte a 87 milliárd forintot. agrarvilag.hu / MTI
Ismerje meg a Kossuth-díjas Dutra traktor történetét

Jól teljesített az őszi mézkampány

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.