5 év börtönt kapott a bála gyújtogató

Címkék: bálatűz , gyújtogatás , kár , tűz , tűzkár
5 év börtönt kapott a bála gyújtogató

Óriási károkat okozott.

5 év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Pécsi Járásbíróság nem jogerősen azt a nagykátai férfit, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával mintegy 50 millió forintos kárt okozott Baranyában.

A 27 éves férfi piromániás mentális zavarban szenved – illusztráció: Varga György (MTI)

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a vádlottat különös visszaesőként négyrendbeli rongálás bűntettében találták bűnösnek – írták.

A tényállás szerint a fuvarozó cég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében 5 helyszínen

  • Alsónyéken,
  • Csikóstöttösön,
  • Gödrén,
  • Mindszentgodisán és Magyarszéken

csaknem 9500 szalmabálát gyújtott fel.

A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, így az okozott kár mintegy 50 millió forint.

A tüzek esetleges továbbterjedése során erdők, mezőgazdasági területek, nagy értékű gépek kerültek volna veszélybe.

A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit tavaly novemberi elfogása után előzetes letartóztatásba helyezték.

A férfi és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész 3 napot tartott fenn a fellebbezésre, így a határozat nem jogerős.

agrárvilág.hu / MTI

Szerző
avszerk2

Dátum
2018-10-11

Kapcsolódó cikkek
Növényeinket teszi tönkre a

Növényeinket teszi tönkre a "büdös bogár"

Óriási károkat okozott.
5 év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Pécsi Járásbíróság nem jogerősen azt a nagykátai férfit, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával mintegy 50 millió forintos kárt okozott Baranyában.

A 27 éves férfi piromániás mentális zavarban szenved - illusztráció: Varga György (MTI)

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a vádlottat különös visszaesőként négyrendbeli rongálás bűntettében találták bűnösnek - írták. A tényállás szerint a fuvarozó cég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében 5 helyszínen
  • Alsónyéken,
  • Csikóstöttösön,
  • Gödrén,
  • Mindszentgodisán és Magyarszéken
csaknem 9500 szalmabálát gyújtott fel. A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, így az okozott kár mintegy 50 millió forint. A tüzek esetleges továbbterjedése során erdők, mezőgazdasági területek, nagy értékű gépek kerültek volna veszélybe. A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit tavaly novemberi elfogása után előzetes letartóztatásba helyezték. A férfi és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész 3 napot tartott fenn a fellebbezésre, így a határozat nem jogerős. agrárvilág.hu / MTI
Még nem volt ilyen alacsony a Duna vízszintje

Magyarországnak fontos, hogy Ukrajna erős legyen

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.