2019 kétéltűje a foltos szalamandra!

Címkék: agrárminisztérium , Az Év kétéltűje , foltos szalamandra , kétéltű
2019 kétéltűje a foltos szalamandra!

Az idei év kétéltűje Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben – közölték a szervezők.

A foltos szalamandra a legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltű – fotó: MTI

Hasa általában szürke, háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak. A középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdők lárvanevelésre alkalmas vizei közelében él.

Legnagyobb állománya az Északi-középhegységben található a Börzsönytől a Zemplénig, 200-300 méteres tengerszinttől felfelé.

A közleményből kiderül, hogy a szalamandrát közvetlenül fenyegeti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vízű források, lassú folyású patakok számának fogyatkozása. Élőhelyeinek szárazodása csökkenti fennmaradásának esélyeit.

A tarvágások a kifejlett szalamandrák párás mikroklímájú élőhelyeit számolják fel.

A lárvalerakáshoz készülődő, lassú mozgású nőstények tavasszal fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt.

Az Év kétéltűje program keretében az szakosztály 2019-ben az ország több régiójában tervez felméréseket, valamint szórólappal, poszterrel, vándorkiállítással, kirándulásokkal és iskolai előadásokkal is segíteni akarja a lakosság ismereteinek bővítését a foltos szalamandrára vonatkozóan.

A kampányt az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja.

arárvilág.hu / MTI

Szerző
avszerk2

Dátum
2019-01-04

Kapcsolódó cikkek
Vaddisznótámadás Szatmár megyében, belehalt sérüléseibe az áldozat

Vaddisznótámadás Szatmár megyében, belehalt sérüléseibe az áldozat

Az idei év kétéltűje Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben - közölték a szervezők.

A foltos szalamandra a legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltű - fotó: MTI

Hasa általában szürke, háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak. A középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdők lárvanevelésre alkalmas vizei közelében él. Legnagyobb állománya az Északi-középhegységben található a Börzsönytől a Zemplénig, 200-300 méteres tengerszinttől felfelé. A közleményből kiderül, hogy a szalamandrát közvetlenül fenyegeti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vízű források, lassú folyású patakok számának fogyatkozása. Élőhelyeinek szárazodása csökkenti fennmaradásának esélyeit. A tarvágások a kifejlett szalamandrák párás mikroklímájú élőhelyeit számolják fel. A lárvalerakáshoz készülődő, lassú mozgású nőstények tavasszal fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt. Az Év kétéltűje program keretében az szakosztály 2019-ben az ország több régiójában tervez felméréseket, valamint szórólappal, poszterrel, vándorkiállítással, kirándulásokkal és iskolai előadásokkal is segíteni akarja a lakosság ismereteinek bővítését a foltos szalamandrára vonatkozóan. A kampányt az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja. arárvilág.hu / MTI
Új programokkal bővül a Vándortábor

Még mindig sok a kérdés a tömeges méhpusztulás kapcsán

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.