Címke: tojás

Töretlen a bizalom a tojás iránt

A vásárlók alig tíz százaléka fogyaszt jelentősen kevesebb tojást és tojásból készült terméket a fipronilos botrány óta – derül ki az Élelmiszervizsgálati Közlemények legfrissebb számában közzétett NÉBIH-felmérésből. A 2017-es fipronilos tojásbotrány komolyan sújtotta az európai baromfiágazatot: a hatósági döntések alapján…

Több mint 10 millió kacsát keltetnek majd

Ünnepélyes keretek között átadták Jánoshalmán a Bács-Tak Kft. új keltetőüzemét, ahol évente több mint 10 millió kacsa bújhat ki a tojásokból. Kiss István, a Bács-Tak Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a beruházás 835 millió forintból valósult meg, amiből 600 millió forint…

Lesz elég tojás és nem várható extrém drágulás

Rendeződni látszik a helyzet a hazai tojáspiacon. A különböző állategészségügyi nehézségek után az év végére a termelés is visszaállt az eredeti szintjére, az árak pedig ezzel együtt csökkenni kezdtek. Kele Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke a Magyar…

A tejtermékek és a tojás drágult a legtöbbet

A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők 2,3-2,4 százalékos éves átlagos inflációt vártak 2017-re, decemberre 2,2…

Ismét találtak fipronillal szennyezett tojást

Fipronillal szennyezett tojást találtak, most Szlovéniában. A szlovén állategészségügyi hivatal minden bejegyzett tojástermelőnél ellenőrzést tart a következő egy hónapban, miután kiderült, hogy két termelő is tiltott, fipronil tartalmú rovarirtó szert használt - közölte a szlovén POP TV szerdán. Matjaz Gucek,…

Többféle élelmiszerben is kimutatták a fipronilt Németországban

A megvizsgált tojáslikőr és a száraztészta is tartalmazott fipronilt. A tojáslikőrtől a száraztésztáig számos élelmiszerben mutattak ki fipronilt Németországban a növényvédőszer-hatóanyaggal szennyezett tojások ügyében végzett elemzések – írta kedden a Süddeutsche Zeitung című lap, amely szerint a hatóságok megpróbálták eltitkolni…

Fokozottan ellenőrzik az import baromfihúst

Fazekas Sándor javasolja, hogy a fogyasztók közvetlenül magyar termelőtől és feldolgozótól vásároljanak baromfihúst, illetve győződjenek meg a termékek magyar eredetéről. A földművelésügyi miniszter elrendelte az import baromfihús fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a magyar fogyasztókat megvédjék a szennyezett import árutól -…

Miért ültessünk tojást a növényeink alá?

A növények számára fontos, hogy a talaj mindig megújuljon, felfrissüljön és tápanyagban gazdag legyen. Így jól fejlődhetnek, és minden vitamint megkapnak, amire szükségük van. Íme, a legegyszerűbb praktika a ripost.hu portáltól: A tojás egyszerű megoldás arra, hogy szinte minden…