Címke: juh

Drágán tudják majd eladni a bárányokat

A magyar juhtenyésztők már lázasan készülnek a bárányok egyik legfontosabb szezonjaként ismert időszakra. Élénk keresletre és áremelkedésre számítanak a külpiacokon. Most a szokottnál korábban, március végén lesz húsvét, ami kedvez a hazai juhtenyésztőknek is. Az európai uniós versenytársainknál ugyanis csak…

Fotó alapján is képesek felismerni a juhok az emberi arcot

A kutatás eredményei azt mutatják, a juhok arcfelismerő képessége a főemlősökéhez hasonló. A Cambridge-i Egyetem kutatói meg tudták tanítani a juhokat arra, hogy azonosítsák Barack Obama volt amerikai elnök, Jake Gyllenhaal és Emma Watson színészek, valamint Fiona Bruce BBC-hírolvasó portréját…

Örökségként kell tekinteni a hortobágyi pásztorkodást

A pásztorok őszi jószágbehajtása évszázadok óta a becsületes elszámolás szimbóluma. A hortobágyi pásztoroknak, a rideg állattartásnak köszönhető, hogy Magyarországon maradt fenn a legtöbb őshonos állatfajta (köztük a nóniusz, a szürkemarha és a racka juh) egész Európában. Legyünk büszkék egyedülálló növény-…

Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli az FM

Az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét; kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A juh- és a kecsketartók új támogatási konstrukció alapján igényelhetnek forrást.…

Kedvezhet a juhtenyésztőknek a rendeletmódosítás

Az anyajuhtartás termeléshez kötött átmeneti nemzeti és uniós közvetlen támogatására irányuló támogatási kérelmet 2016-ban, február 1. és március 20-a között lehet beadni. Előkészítés alatt áll és módosul az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó…