Címke: agrártámogatás

Megőrizhető az agrártámogatási keretösszeg

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, hogy a büdzsének meg kell felelnie az Európa jövőjével kapcsolatos céloknak - közölte az uniós parlament sajtószolgálata szerdán. Az…

Fontos az agrártámogatások fenntartása

Májusban dönthetnek az európai uniós állam- és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitika jövőjéről – közölte tegnap Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Kossuth rádióban elmondta: hazánk célja elérni, hogy a csökkenő…

Könnyítés 36 vidékfejlesztési pályázat feltételeinél

A gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében a Miniszterelnökség 36 darab vidékfejlesztési pályázat módosítását hajtotta végre. A módosítás során a beruházási pályázatok esetében változtak az Építési Normagyűjtemény alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Az érintett felhívások esetében pedig törlésre került az a szabály,…

Kevés a hazai szelídgesztenye

Az államnak fel kellene ismernie a gesztenyetermesztésben rejlő lehetőségeket. Drága a szelídgesztenye, - a szemek nagyságától függően - egy kilogramm 1200-1500 forintba is belekerül, de van ahol ennél többet is elkérnek érte a kereskedők. Ám lehetne olcsóbb is, ha az…

Eddig 9 milliárd forint támogatást kaptak az állattartók

Az állattartóknak összesen 9 milliárd, míg a borászatok támogatására 30 milliárd támogatást ítéltek oda, de az összeg még emelkedhet. Közel 500 borászat támogatásáról és 30 milliárd forint odaítéléséről döntött Miniszterelnökség. Eredmény született emellett a juh- és kecsketartó telepek, valamint az…

Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli az FM

Az európai uniós támogatások mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét; kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A juh- és a kecsketartók új támogatási konstrukció alapján igényelhetnek forrást.…

Támogathatja az EU a ciroktermesztést

Újabb lendületet vehet a cirokfélék termesztése, miután a hírek szerint várhatóan az Európai Unió is támogatni fogja a gazdálkodókat – közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet. Az elmúlt években az elsősorban takarmányozási, kisebb részben élelmiszeripari célra termesztett növénycsoport vetési területe…

Kik kapják a legtöbb agrártámogatás Magyarországon?

Az agrártámogatásokban még nem látszik az elmúlt év nagy személycseréje, sőt, a legtöbb támogatást az inkább az MSZP-hez kötődő Leisztinger Tamás cégei vitték el - ez derült ki a K-Monitor elemzéséből, amiben az agrártámogatások eloszlását vizsgálták. Csányi és Simicska kevesebbet,…