Hírek

Miniszterelnökség: 38 milliárd forintot kapnak a fiatal gazdák induló támogatásként

Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében - ismertette a most lezárult pályázat eredményeit a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt közölte:…

A napraforgó is megsínylette meleget

Zalában is folynak az őszi betakarítási munkák. A gazdálkodók a legnagyobb ütemben a napraforgó betakarítását végzik, aratják a szóját is.Mint a napokban a Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár nyilatkozta, eddig napraforgó aratásának körülbelül a 38 százalékával végeztek. A termésátlag megközelítette…

Zártkertek és nyitott kérdések a földtörvény tükrében

A tavaly hatályba lépett földtörvénynek köszönhetően számos fiatal gazda jutott újabb földterülethez, ugyanakkor van a törvénynek negatív hatása is, amit főleg a zártkertek mostani és leendő tulajdonosai érzékelnek. Utóbbira dr. Kővári Gergő Benjámin nagykanizsai ügyvéd hívta fel figyelmünket.…

Szerdán indul az OMÉK – újra bemutatkozik a vidék!

Szerdán kezdődik az idei Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, ahol bemutatkozik a hazai agrárium színe-java: az érdeklődők 5 nap alatt "bejárhatják" Magyarországot. A szeptember 23-27. között nyitvatartó rendezvény, mely a legnagyobb agrárgazdasági kiállítás hazánkban,  100 éves múltra tekint vissza.  Az idei…

Rég volt ilyen hangos a szüret időszaka

Elég sima lett volna az idei szőlőszezon, ha nem jön kétszer is augusztusban a forróság és az aszály. Megúsztuk ugyanis a nagy gombafertőzéseket, és csak elvétve tarolt a jég, igaz, ahol lecsapott – például a Kiskunságban -, ott nagyon. De…

Jövőre megépül a 62 milliárd forintos citromsavgyár Szolnokon

A tervek szerint 2016 decembere előtt megkezdheti működését a Szolnokon létesítendő citromsavgyár – mondta a kínai beruházó elnöke. A kiemelt állami projekt megvalósítását célzó szindikátusi szerződést a mai napon írták alá. Li Rongjie elmondása szerint az egyeztetések során minden fontos…

Fazekas: hatmillió tonna kukoricatermés várható

A miniszter megerősítette az eddigi előrejelzéseket: a nyári forróság jelentősen csökkentette a termés mennyiségét, így az idei kukoricatermés hatmillió tonna körülire becsülhető. Fazekas Sándor ugyanakkor azt mondta: bízik abban, hogy a gazdák, akik "birkóznak a termeléssel", megtalálják számításaikat. A csabacsüdi…

Kell az utánpótlás: kiemelt szerep jut az iskolakerteknek

A Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott agrár-szakképző iskolák segíthetik az iskolakertek jövőbeli megerősítését – mondta az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár az Iskolakertek Országos találkozóján. Az Iskolakert Program célja a felnövekvő generációk természethez és az agráriumhoz közelebb hozása. Az agrártárca vezetője az…