Hírek

Objektíven az ivartalanításról

Magyarországon a becslések szerint évente több százezer olyan kutya és macska születik, amely felelős gazda hiányában végül utcára kerül. Erre a problémára hívja fel a figyelmet az Ivartalanítás Világnapja, melyet minden év februárjának utolsó keddjén tartanak meg világszerte, és amelynek…

Mintegy tízezer fácánt kell megsemmisíteni Abádszalókon

A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt mintegy tízezer fácánt, a teljes állományt meg kell semmisíteni az abádszalóki Hubertus Vadásztársaságnál, a telep felszámolása kedden megkezdődött - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) budapesti…

Várják a meleget a rákosi viperák is

A Kunadacs melletti viperavédelmi központban több száz kiskígyó várja a meleg érkezését, ám egyelőre nem tudni, hányan is ébrednek majd fel. A rákosi vipera a legveszélyeztetettebb magyarországi állat a gerincesek közül, gyakorlatilag a kihalás szélén áll, és ennek fő oka…

Mi húzódik meg a delfin mosolya mögött?

A hetekben rengeteg magyar tudósítás számolt be Tilikum halálhíréről. Súlyos bakteriális tüdőfertőzés végzett az állattal. Aki esetleg nem tudná, Tilikum egy világhírű kardszárnyú delfin volt, aki élete nagy részét az orlandói SeaWorld delfináriumban töltötte. 36 évével, 5.5 tonnájával és csaknem…

Különleges madár-rajok lepték el a városokat

Hatalmas rajokban szállnak egyik fáról a másikra a belvárosban. Azokat a fákat lepik el, amelyeknek apró, piros bogyói vannak – ezt eszik, és így haladnak egyik fáról a másikra. Ez a különleges madár a fenyőrigó – mondta Orbán Zoltán, a…

Három kontinensen telelnek a magyarországi gólyák

Három kontinensen, mintegy 8 ezer kilométeres vonalon szétszóródva telelnek a magyarországi fehér gólyák - derül ki a rajtuk elhelyezett műholdas jeladók adatainak elemzéséből. Miközben néhány kockázatot vállaló madár Magyarországon fagyoskodik a régen látott hidegben, többségük a szokott módon Afrika középső…