Hírek

Zuhant a német sörgyárak forgalma az idén

A német sörgyárak 2,7 százalékkal kevesebb sört értékesítettek idén a tavalyihoz képest. Az év első kilenc hónapjában 3,1 százalékkal, 2,3 millió hektoliterrel csökkent a Németországban termelő sörgyárak és sörfőzdék forgalma a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett adatai…

Állapotos nők is fogyaszthatják a kávéújdonságot

Fokhagymából készíti egy japán férfi a kávé ízéhez hasonlító koffeinmentes italt. Japánban fokhagymából készült kávét fejlesztett ki egy hajdani kávézótulajdonos, aki szerint az új termék ízre olyan, mint a kávé, viszont állapotos nők és a koffeinre érzékenyek is fogyaszthatják. A…

Előzetes letartóztatásban vannak a hatalmas károkat okozó illegális fakereskedők

Akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható a százmilliós kárt okozó bűnözőknek. Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói. Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság -…

Most érdemes gesztenyét vásárolni, de a sütőtök is nagy sláger a piacokon

Az őszi eső jót tett a gesztenyének, de a gomba is megjelent a piacokon a szezon végére. Fél kilós vargányák, galambicák, laskák, rizikék, csibegombák, gyűrűs tuskó gombák, és őzláb gombák halomba rakva. Ez a látvány fogadta pénteken a látogatókat a…

Felfutott a kaliforniai bor

Egy-két évtizede még csak nagyvonalúan legyintettünk a kaliforniai borászat hallatán. Ám az utóbbi években a kaliforniai bor az ágazat rohamos fejlődésének szinonimájává vált, ez pedig részben a külföldről odahívott borászoknak köszönhető. Nagyon készülnek az októberi szüretre Kaliforniában, ahol 2006 óta…

A gombamérgezés veszélyeire figyelmeztetnek a mentők

A gomba finom és egészséges táplálék lehet, de ha elmulasztjuk a szükséges óvintézkedéseket, könnyen válhatunk gombamérgezés áldozatává is. A hűvös, csapadékos ősz fokozottan kedvez a gombák fejlődésének – hívja fel a figyelmet az inforadio.hu. A mentők arra figyelmeztetnek, hogy…

Így gondozd a kutyádat

Bemutatták a "Kutyakötelesség - Útmutató a felelős kutyatartás jogszabályi előírásaihoz" című kiadványt. A kötet elektronikus formában is elérhető. A kormány célja, hogy a lakosság minél szélesebb körében teret nyerjen a felelős állattartás szemlélete. Az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tettünk ennek…

Ököturisztikai létesítményeket díjaztak

Az év ökoturisztikai tanösvénye díjat a badacsonyörsi Folly Arborétum kapta, az év ökoturisztikai látogatóközpontja kitüntetést a soproni Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont (TAEG Zrt.) nyerte el – számolt be hétfőn a Földművelésügyi Minisztérium közlése nyomán az Országos Erdészeti Egyesület (OEE).…